Bemutatkozás
Sziasztok!
Életemet Szeged és Budapest közt ingázva élem, miközben olvasgatok és írogatom a saját történeteimet. Mióta meg tanultam írni, foglalkoztat a jellemek és leírások megalkotása. Hiába vagyok már nagykorú, szeretek a saját kis fantázia világomban élni, és ebbe a világba másokat is bevonni irományaim által.
Jókedvemben viking metált hallgatok, rosszabbakban gótikusat és alternatívot, legelkanászodottabb pillanataimban pedig saját magam áriázom egy alakulófélben lévő csöpp bandában Tarja babérjaira törve (áh, messze állok én attól, de igyekszik az ember). Szobám falát grafikák és laptopom merevlemezét befejezett és félbehagyott regények meg novellák sokasága gazdagítják. A művészet és Tigris, a zseboroszlán, nélkül pusztán félember lennék, így egyiket sem adnám semmiért. Pszichológusnak készülök, hogy a kamaszkorban elveszett lelkemet megleljem és újból összetákoljam, hogy egy szép napon magamra találjak, és így segítséget nyújthassak másnak is, aki elvesztette a helyes ösvényt.
Mit írhatna még egy introvertált, újdonságkereső lány? Hát semmit, inkább olvasd a novelláit!
A vendég, horror novella. Figyelmeztetés: vérengzés, erőszak. Tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott!
A vér nem válik vízzé, és talán a novella főszereplője is hazatalál majd az új év kezdetére.
Bukott angyal, fantasy novella. Tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott!
Vajon mitől gonosz a gonosz? És mitől jó a jó? Ezúttal egy kíváncsi angyal keresi a kérdésekre a választ. Vajon rájön mielőtt örökre csapdába ejtik a lelkét?
Függőség, lélektani novella. Tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott!
Vannak emberek, akik akkor is megpróbálnak minket felállítani a padlóról, ha mi már végképpen lemondtunk a jövőről. Az örök kérdés csak az: Miért? MI visz rá egy törékeny lányt, hogy megmentse azt, aki nem akarja, hogy megmentsék... (Mara és Lázár történetének első része.)
Utolsó kölcsön, lélektani novella, szereplő halála. Tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott!
Döntéseink nagyban befolyásolják az életünk kimenetelét. Főszereplőnk egyszer már rosszul döntött, és csak a véletlennek, meg egy orvostanhallgató lánynak, Marának köszönheti életét. Lázárt kigyógyította a drogfüggőségéból, de közben valami különleges kötelék alakult ki közöttük. De Lázár újra bajba keveredett, és ezúttal nemcsak őt, de a számára olyan kedves lányt is veszélybe sodorta. Van kiút? Te mit tennél meg azért, akinek az életedet köszönheted?
Árnyak rabságában, fantasy novella. Tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott! Szereplő halála, trágár kifejezések
Előd mindig is más volt, mint a kortársai. Bolondnak tartották, mert olyan dolgokat látott és olyanokról beszélt, melyeket hétköznapi halandók fel sem foghatnak. Egyetlen támasza maradt: Nox, a macskája. Egy egyetemi előadás során furcsa fordulatot vesz az élete, mikor pár különös figura bukkan fel a padsorok között. Előd rögtön tudja, hogy menekülnie kell. Hogy honnan származik a különleges képessége, kik ezek a különös árnyak és, hogy Nox hogyan segíthet tanácstalan gazdáján, azt meg tudhatod a novellából. Egy diabólikus történet egyenesen a Pokol tornácáról. Dévald, a démonvadász novelláinak első része!
Tintafekete habok misztikus fantasy
Mi történik, ha az égből aláhulló esőcseppek keverednek a gyász könnyeivel? A több ezeréves révész ismét evezőt kap a kezébe és elkalauzol minket egy rövid túrára a Styx-folyó habjain. Monoton munkája során gondolataiban keres menedéket, melyeket most is ti is olvashatok.
Mint a metró sínek nélkül Lélektani fantasy
A halhatatlanság nagy teher - gondolja a főszereplő, és rálép a Metró mozgólépcsőjére. Ideje korán rá kellett jönnie, hogy ő nem öregszik úgy, mint a többi ember. Más szemében ez adomány lenne, de ő átoknak éli meg, miután már annyi mindenkit elveszített. Ez a súlyos titok lassan felemészti, mert nincs kivel megosztania, mert még nem találkozott magához hasonlóval. Elege van. Eldöntötte, ma végre kiszáll a játékból...
Ami nélkül az idő sem gyógyít... általános novella
A türelem rózsát terem - tartja a mondás. Ám a mai világban már figyelembe sem veszik, vagy már el is felejtették, mit jelent ez a szólás. Orsi még híve a régi értékeknek és munkáját lelkiismeretesen végzi. Csupán ennyit tett azon a napon is, mikor a lovászfarm állóvize felbolydult és egy vad szépség teljesen felforgatta eddigi életét.
Egy szomorú történet, a türelem, a kitartás és a szeretet hatalmáról.
Majdnem csoda általános novella
A karácsony nem mindenki számára boldog. Tamara szarkasztikus és önző lány, de egy váratlan tragédia rákényszeríti arra, hogy szembenézzen önmagával és a bűneivel. Fanni egy éve fekszik kómában, meggondolatlansága sodorta a bajba. Vajon kibír-e a család és a testvéri szeretet egy ekkora terhet, vagy egy csoda tán mindent megold helyettük? Vajon lehet újra vidám a karácsonyuk?
Bűntudat, lélektani novella. Figyelmeztetés: szereplő halála, vér. Tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott!
Krónika egy átkozott bolygóról, misztikus utópia. A világvallásokat meghazudtoló nézetek, véres világvége. Tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott!
Második esély misztikus történelmi novella. Tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott!
|