Sziasztok! :) 21 éves, harmadéves pszichológushallgató vagyok, aki nagyon szeret írni, olvasni és fordítani, beszélgetni, tesztet felvenni. Debrecenben tanulok, de Nyíregyházán élek – már amikor – szüleimmel, öcsémmel és egyetlen drága puli(pudi-mudi)kutyámmal, Pamaccsal. A kedvenc könyvem jelenleg Collinstól Az éhezők viadala, kedvenc ficem pedig az Apám boákkal táncol admétől.
Írni úgy 8-10 évesen kezdtem el, de akkoriban még csak macskákról és balettiskolákról írtam, első komolyabb írásom egy nagymamám életéről szóló esszé volt. 14 évesen kezdtem el fanficekkel foglalkozni, de közben folyamatosan boldogítottam környezetemet saját írásaimmal. Sok novellám és kisregény van, emellett öt befejezett regényem; tudni kell rólam, hogy szimultán hat-nyolc sztorit írok (vagy még többet), ezért a közeljövőben befejezem még négy-öt kisregényemet és egy regényemet. Fordítani is szeretek, most kezdtem bele egy 70 fejezetes fanficbe (When a Lioness Figths). Írni szinte minden műfajban írok, ha tehetem, a könyvek közül a krimik (Agatha Christie) és fiatal felnőtteknek szóló regények (Dessen) vonzanak. Próbálok folyamatosan fejlődni írás terén, ebben nagy segítségemre van Liliana, aki sok újdonságra megtanított. Van egy oldalam: www.lightland.gportal.hu (nem akadálymentesített) - lehet rajta nézelődni, minden eddig publikált írásom fent van.
Mitől szép az egyszarvú? (mesenovella), semmiféle figyelmeztetés nincs.
Egy történet arról, hogy a szépség nem mindig a külsőségekben rejlik. Ruby úgy érzi, élete nem illik hozzá, és ő sem életéhez – sem ehhez a mostanihoz, sem semmilyen máshoz. Egyszerűen nem olyannak született, amilyennek kellett volna, hátrányos külseje sokszoros erővel üt vissza híres, mindenki által szemmel tartott családja miatt, akik azt teszik, ami a sztároknak kijár, és ezt várják el tőle is. Lassan, módszeresen minden leomlik körülötte, az iskolai sikerek nem számítanak szülei szemében, testvérei merőben mások, mint ő, és ismerősei olyan dolgokkal hencegnek, amiről ő mélyen hallgatna. Egyedül egy régi, különös, egyszarvúvadászatról szóló mese tartja benne a lelket.
Véres ősz, lélektani novella. Olvasása tizenkét alattiak számára nem ajánlott! Figyelem! A novellában gyilkosság kerül leírásra.
Hogyan vezet el egy nyakláncról tett véletlenül elejtett megjegyzés egy szeretetotthonbeli gyilkossághoz? Anna és Brigan nagyon is jól tudják, bár senkinek az égvilágon el nem árulnák. Különös érzés visszaemlékezni arra az októberi napra, ami gyújtópontként fordulatot hozott családjuk életében. Egy fiatal lány meddig menne el családja boldogsága kedvéért? Hol a határ az emberi élet megbecsülése és a boldogság utáni ádáz hajsza között? Egy novella, ahol az esküvő vezet a gyilkossághoz, és a gyilkosság vezet az esküvőhöz.
Boldogtalan tükör, kisregény, figyelmeztetés nincs.
Evie Rivera eltűnése után Patrice Hayes elhagyatottnak, üresnek érzi magát, nem találja helyét világában, így, mikor családjának maradéka felpakol és a nyárra Columbiába költözik, velük tart. A régi családi nyaraló olyan emlékeket ébreszt benne, amikre gondolni sem mer, ezért próbál minél többet kimozdulni. Első nagyobb kiruccanásakor belebotlik egy olyan fiúba, aki egész nyarát igénybe veszi. Pat egyszerre akar feledni, bűnhődni, szeretni és új emberré válni – de egyik sem olyan könnyű, mint amilyennek gondolja. Bár ő sem kimondottan az a nyitott könyv-típus, Roy maga a megtestesült talány.
A telefonáló utas, kriminovella. Tizenkét év alattiak számára nem ajánlott olvasmány! Figyelmeztetés: gyilkosság.
Miss Fernanda Abraham-Woogs nem akar elkésni, így kénytelen egyszerre intézni dolgait: elfogadni a tiszteletlen taxis fuvarajánlkozását és telefonon megvitatni barátnőjével a hétvégi tragédia emlékszeleteit.
|