Üdv!
18 éves, néha bosszantóan derűs fiú lennék, egyesek szerint néha ironikus humorral. Budapest XIII kerületét, a kies Angyalföldet mondhatom lakóhelyemnek, és ez minden bizonnyal így is marad még egy darabig.
Az írással megközelítőleg egy éve foglalkozom komolyabban, előtte leginkább a fiók láthatta félbehagyott "regényeim" kárát. Alapvetően akciódúsabb történeteket alkotok, esetleg horrort, illetve mostanság a cyberpunk is nagy erőkkel ütötte fel a fejét kicsiny házam táján.
Ami a Kharexet illeti, nos, ezt a nevet 2007 szilveszterén ragasztotta rám egy megfelelő állapotban leledző úriember, akinek tizenharmadszorra sem sikerült kiejtenie a Kristófot, én meg azóta is büszkén viselem :D
A zenei ízlésem roppant kifinomult, akár három működő légkalapács mellett is képes vagyok meghallani az igazi thrash metált.
Szabadidőmben a veszett billentyűcsapkodás mellett jellemző még rám a Judo, illetve az elborultabb napokon a szerepjáték.
Ha úgy érzed, bármi kérdésed van, vagy bármi egyéb mondanivalód felteheted e-mailben (kharex01@gmail.com) MSN-en (szkorpiusz@freemail.hu) vagy a hozzá legközelebb eső templomban (Futár utca 18.) ;)
Az emberek legtöbbje már születése óta retteg a sötétségtől, az éltető fény hiányától, ami könnyűszerrel fosztja meg őt szeme világától. De vajon tényleg lapul valami a fénytelen sarkokban, amitől jobb rettegni? Tényleg járja valamilyen Istentől elrugaszkodott lény az éjszakai várost? Ez az a kérdés, amire az ember csak egy módon tud választ adni: ha maga is kimegy a sötét, kegyetlen éjszakába...
Bizony néha előfordul, hogy a nagy Ő elmegy, de nem csak a sarki fűszereshez, hanem kicsit messzebre, egy emberi elme által nehezen felfogható helyre. A novella bepillantást enged egy fiatal fiú életébe, akivel bizony pont ugyanez a szomorú dolog történik. Vajon meddig képes elmenni, miután a nagy Ő eltűnt az életéből?
XIII (novella) Tizenkét év alatt nem ajánlott!
Két férfi, egy kocsi és egy hosszabb utazás. Egy világ pusztulása és a remény csírájának szárba szökkenése.
Dél Tréfája (fantasy, egyperces) Tizenkét év alatt nem ajánlott!
Dél fiai, a simanyelvű kereskedők, félelmetes harcosok és bámulatos hatalmú mágusok, ha kell erővel, ha kell csellel, de mindig győztesen keverednek ki a csatározásokból. De vajon így lesz-e ez Észak jeges pusztáin is, a szívósságukról messze híres vadászok honjában?
Kávé (krimi, szereplő halála) Tizenkét év alatt nem ajánlott!
Kegyetlen sorozatgyilkos tartja rettegésben a városkát, akit egyedül a környék legnagyobb koponyája, Harold White nyomozó leplezhet le. De vajon sikerül-e neki időben?
Teltház (novella) Tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott!
Két szekta, egy raktár, avagy mi lesz a vége, ha nézeteltéréseink rendezésére
zombikat kérünk fel.
FIGYELEM! Nyomokban epret tartalmazhat. Komolyan.
A világon mindennek vannak hátulütői, még annak is, ha az ember világhírű skandináv popsztár. Mert mi van akkor, ha néhány fanatikus rajongó úgy dönt, hogy megszerzik maguknak a bálványukat, méghozzá örökre?
|