Sziasztok!
Egy 20 éves látás sérült (vak) hölgy vagyok, és még csak egy ideje
kezdtem el írni. Az írás mellett szeretek még ismerkedni, beszélgetni, olvasni. A vámpíros, misztikus, boszorkányos könyveket kedvelem.
Kedvenc könyvsorozatom Laurel K. Hamilton Vámpírvadász könyvorozata, ami 17 könyvből áll, és én most tartok a 13. könyvnél. A vámpíros, misztikus téma mellett még nagyon érdekel a középkor időszaka, amikor még vívva, lohátón, ijjal harcoltak egymással, amit könyvembe is próbáltam bele vinni. A középkor mellett még a schifis dolgok is nagyon érdekelnek, szeretem a schifi filmeket.
Eddig még nem sikerült vámpíros, misztikus témában írni, így első könyvem inkább a másik két témában íródott, azaz középkor és schifi. Első könyvemet már három éve írom, mivel a középiskola mellett általában csak a hétvégi estéken értem rá írni, meg többször is már elkezdtem az elejéről olvasni, mivel úgy éreztem, hogy vannak olyan részek, melyeket át kell írnom. A könyvírás mellett verseket is szoktam írni, amiknek témájuk általában eléggé szomorkás, hiszen csak akkor tudok verset írni, ha rossz kedvem van, vagy ha valami rossz törént velem. Azért már íródott pár vidámabb témájú is, de átalában eléggé depis hangulatúak.
Az álom az, hogy könyveimmel, vagy könyvsorozatimmal olyan híres leszek, mint J. K Rowling a Harry Potter írója, s remélem filmet is fognak majd egyszer készíteni alkotásaimból.
Dramida Clyde
Műfaja: Krimi
Korhatár: 18 év alattiaknak
Ismertető:
Dramida Clyde az átlagtól kissé elért hölgyemény.
Írói munkája mellett néha - néha besegít a rendőrségnek nyomzói munkákban. Emiatt sok kalandban vesz részt, társulnak mellé barátok és ellenségek eggyaránt. Egyetlen személy azonban mellette áll mindig, aki nem más, mint négylábú társa: Dremon
|