WildWorld bemutatkozása
Petra vagyok, internetes nicknevem szerint WildWorld már ősidők óta. Éveim száma nemsokára tizenklienc lesz, a Kakas évében születtem, csillagjegyem Oroszlán, bár nem hiszek a horoszkópban. :D Kaposszerdahelyen lakom szüleimmel és embergyűlölő, 40 kilós „kiskutyámmal”, Zsömivel. Szeptembertől egyetemre megyek, ami nagy változás lesz az életemben, hiszen kikerülök a családi fészekből.
Írással komolytalanul egész életemben foglalkoztam, lelkesebben úgy tizennégy-tizenöt éves korom óta. Előtte írtam verseket, mostanában inkább prózában próbálkozom, de azért kacsintgatok még a líra felé, illetve újabban erősen érdekel a drámaírás, talán egy nap azt is kipróbálom. Nem csak a szépirodalomban ügyeskedem, szívesen írok újságcikkeket, blogbejegyzéseket is.
Szeretek írni, de azért alapvetően számomra ez mégiscsak egy hobbi, a tanulás viszont eddig sok energiámat elvette a tanulmányi versenyek miatt, így sokszor nem jutott annyi időm rá, amennyit szerettem volna. Arról nem is beszélve, hogy akad más hobbim is, például egész komolyan fotózom, ebben szintén viszonylag tehetségesnek érzem magam.
Úgyhogy nem ígérek semmit, se az oldalon mutatott aktivitásommal, se mással kapcsolatban, mert azt legalább meg tudom tartani. :D Mindenesetre örülök nagyon, ha elolvasol tőlem valamit, pláne, ha pár szóban még a véleményed is megírod. :)
Olajfestmény és rózsafüzér, történelmi novella. Tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott! Figyelmeztetés szereplő halála.
Egyik nap még mindened megvan, nemes vagy, gazdagságban élsz, akkora a birtokod, hogy a fél falu ellakhatna rajta, másnap már semmid nincs. Nem történhet meg? Pedig sokaknak ez a sors jutott a huszadik században. Szegényebbek lettek a saját cselédjeiknél. Mégis tovább kellett élniük valahogy. Jól, rosszul, kinek hogy sikerült. Egy ilyen család történetét meséli el ez a tényekkel megtűzdelt fikció.
Fehér szél, fekete föld, fantasy regény. Figyelmeztetés: erőszak, gyilkosság, kínzás, szereplő halála, erotikus tartalom. Tizenhat éven aluliaknak nem ajánlott.
"Arde földjén régóta háború dúl két népe: a aurikinek és a kyunák között. Mindkét fél erejét felőrölték a száz éve folyamatosan folyó harcok és helyzetük is egyaránt reménytelennek tűnik. Az ország szívéből maroknyi fiatal indul útnak, akik megpróbálják elhagyni szülőföldjüket, hogy ne kelljen szembenézniük a rájuk váró reménytelen jövővel. Azonban egy találkozás mindent megváltoztat. Vajon a múlt eldobása megoldás lehet? Van még remény számukra és a világ számára, amit szeretnek?"
A nagy beszélgetés, egyperces
A városban, ahol szerettünk, vers
A kilenc testvér legendája, népmonda feldolgozás. Tizenkét éven aluliaknak nem ajánlott. Figyelmeztetés: erőszak, szereplő halála
Kilenc testvér szeretetének állít emléket ez az írás.
Granada vakjai, romantikus novella.
„Nincs a világon boldogtalanabb ember annál, aki Granadában vaknak születik.” - Mennyire lehet igaz ez a spanyol mondás?
Szakadás, lélektani novella. Figyelmeztetés: szereplő halála
Meddig tart egy olyan katona felelőssége, aki a hazája nevében parancsot teljesít? Van joga felülírni felettesei parancsát?
|