- Te ad én tíz arany, én ad te havasi róka bundája. - A fogadó kályhájához legközelebb eső asztalnál ülő magas, szőke hajú és szakállú vadász erősen törte a déliek nyelvét, mégis megpróbálkozott vele. - Üzlet jó?

A különféle bundákba burkolódzó északival szemben ülő nagydarab, hájas, színes selymek sokaságába bugyolált kereskedő töprengően ráncolta a szemöldökét az ajánlat hallatán, nem csapott le azonnal a kellemesen alacsony áron kínált portékára. Kezével többször is végigsimított a durva faasztalra kiterített gereznán, hogy ellenőrizze, valóban olyan jó minőségű-e, mint ahogy azt az asztal túloldalán ülő férfi állította.

- Nem is tudom, északi barátom! - szólalt meg végül, a déliekre annyira jellemző kenetteljes, túlcifrázott beszéddel. - Szomorúság fűti lelkemet, de nincs nekem oly temérdek vagyonom, mit te kívánsz tőlem Észak eme drága kincséért cserébe. Mindössze pár ezüst lötyög fonnyadt erszényemben, amit szégyellnék is felajánlani eme csodáért. De van nálam más, mi talán megfelel szerény fizetségként pompás árudért. Hallottál-e regéket a szavak nélkül dalolókról, Dél csodás regőseiről, mágusairól?

A vadász hevesen bólogatott, miközben szíve majd kiugrott a helyéről. Már hallotta pár falubelijétől, hogy Dél nemes lelkű kereskedői nem egyszer messze földön legendás regőseik bűvös készítményeivel fizetnek pénz helyett, és reménykedett benne, vele is ez fog történni.

- Akkor, nemes északi barátom, remélem éleslátásoddal felismered, mi az, mit csúful megüresedett tarisznyám alján hurcoltam magammal egészen idáig, méltó gazdája után nézve az egész havas pusztán. - A kereskedő egyik keze eltűnt a derekáról lógó tarsolyban, majd egy üvegfiolával tért vissza, amiben furcsa, ezüstszín folyadék lötyögött.

A vadásznak még a szava is elállt a bűvös folyadék láttán, hiszen jól tudta, miféle főzetet ajánl neki a déli, mindössze egyetlen prémért cserébe. A szavak nélkül dalolók hatalmas erejű gyógyfőzeteit, mik akár a halálos sebet is percek alatt forrasztották, minden északi megtanulta felismerni és tisztelni.

- Én kap főzet, te kap havasi róka bundája? - tette fel a tétova kérdést.

- Hát persze, furmányos eszű északi barátom, nem is mernék ennél kevesebbet kínálni.

- Ez van tényleg az főzet? Ez van erős gyógyfőzet?

- Kétkedésed megértem, még ha kissé hasítja is szívemet a bizalom hiánya. De nézz csak rá, az ő testét nem egyszer hozta vissza eme főzet az enyészetből. - A kereskedő a háta mögött álló hatalmas, szótlan harcos felé intett, akinek a legkisebb porcikáját is fényesen csillogó fekete páncél borította.

A vadász tisztelettel tekintett a déli testőrére, hiszen nem egy mesét hallott már ezekről a rettenthetetlen alakokról, kik a Sokaság vérvörös hordájával is fegyvert mertek mérni, és nem is egyszer a rőt ruhájú katonák vérét vették.

- Ha harcos segít főzet, akkor ezt valóban erős rege hívta létre - mondta végül a vadász. - Üzlet jó.

- Üzlet jó - visszhangozta a kereskedő is, majd húsos jobbjával megszorongatta az északi kezét, és szívélyesen kikísérte az ajtóig a fiola új tulajdonosát.

- Nem vési lelkedet a búbánat méregtől csöpögő tőrje, miért igaztalanul bántál Észak fiával? - kérdezte tőle a megtermett harcos mély, reszelős hangján, amint visszatért a durva fából hasított asztalhoz, a kandalló kényelmes melege mellé. - Te is tudod, hogy a fiola mélye csak átszínezett vizet rejt, semmi mást.

- Értem aggályaidat, eréllyel nem tréfáló barátom, de kérlek, jegyezd meg a kereskedőlét sarokkövét! Az üzlet nem tűri a becsületet.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés