A férfi a közeli templom harangszavára tért magához. Feje hasogatott, gyomra émelygett, testét erős műanyagkötelek fogták béklyóba, melyek kegyetlenül a húsába vágtak, valahányszor csak megmozdult, ő mégis megpróbált körülnézni, hová is került.

 A helyiség, aminek a kellős közepén feküdt egy fémlapon, régebben raktárként funkcionálhatott: mindenhol műanyag falú tárolók porosodtak, a málló vakolatú falak mentén pedig fémlapokból összehegesztett üres polcok sorakoztak. A férfi egy hosszú, reményvesztett sóhaj kíséretében állapította meg, hogy elrablói tökéletes helyet választottak: a padlóra rakódott vastag porrétegen látszott, hogy senki sem járt erre az elmúlt pár hónapban. Itt aztán senkinek a segítségére nem számíthatott.

 Miután megpróbálta kiszabadítani a kezét a műanyag béklyóból, és belátta, hogy ez hasztalan próbálkozás, inkább azon kezdett el agyalni, hogy mégis hogyan kerülhetett ide. Tisztán emlékezett rá, hogy a koncertjét még befejezte, ahogy arra is, hogy utána egy szűk sikátoron keresztül próbálta elérni a főúton parkoló autóját. Aztán megjelent az a két fiatal lány, akik valahogy átverekedték magukat a marcona biztonságiakon, hogy autogramot kérjenek tőle, nem sokkal ezután pedig jött a filmszakadás.

 Azt még csak elképzelni sem tudta, hogy esetleg az a két törékeny alkatú, bűbájos mosolyú teremtés rabolta volna el, így tovább kutakodott az emlékeiben valami nagydarab, rossz arcú, csavargó vagy gengszter kinézetű fickó után, ám a közelében felcsendülő nevetés minden kételyét eloszlatta. Ezer közül is felismerte volna az autogramot kérő fiatalok hangját, és most pont azt hallotta.

- Amúgy, Júlia, biztos, hogy elég altatót adtunk neki? – kérdezte az egyikük.

- Persze – válaszolt a másik sokkal határozottabb hangon. – Ha meg felébred, azzal mi csak nyerünk tulajdonképpen: legalább el tudjuk neki magyarázni, mit szándékozunk kezdeni vele.

- És biztos jó ez? Nem fog tőle megijedni? Ő talán nem úgy látja a dolgokat, mint mi.

- Ugyan már… Majd megmagyarázzuk neki.

 Ajtó nyitódott, majd a két fiatal, törékeny testalkatú lány, egy fekete és egy szőke, megjelent a férfi látóterében.

- Akkor akár kezdheted is a magyarázkodást – fordult a szőke sötétebb hajú társa felé, mihelyst meglátta a fogoly nyitott szemeit. – Én mondtam, hogy inkább nyomjuk bele a második fecskendőt is…

- Miért nem mondtad hangosabban, Laura? Most már csesztük ezt a részét. Na mindegy! –Júlia megrántotta a vállát, majd a fémlapon fekvő férfihez fordult. – És veled mi a helyzet? Hogy érzed magad?

 A fogoly először csak krákogott egy sort, mert nyelve valósággal feltapadt a szájpadlására, csak azután szólalt meg a tőle telhető legmegnyerőbb hangján.

- A körülményeket figyelembe véve egész jól.

- Az remek. Ugyanis azt, amire készülünk, nagyban hátráltatná, ha esetleg megsérültél volna valahol…

- Miért, mégis mire készültök? – kérdezte a férfi, bár volt egy olyan sejtése, hogy annyira nem is kíváncsi a válaszra.

- Az titok – mosolyodott el csábosan a lány, majd társára kiáltott. – Hé, Laura, behoznád végre?

 Válasz helyett csak rosszul megolajozott kerekek nyikorgása hallatszott egy kis ideig, majd ismét belépett a szobába a Laurának nevezett szőke, aki ezúttal egy kiskocsit is tolt maga előtt, rajta valami sárgás folyadékkal teletöltött tartállyal.

- Ez meg mi a franc? – nyögte ki meglepetten a megkötözött férfi.

- Balzsamozó folyadék. A Vaterán vettük az altatóval együtt… Fasza, mi? Az öröklétet adjuk neked… Egyszerű az egész, az albán is megmondta, akitől a szettet szereztük: rákötjük ezt a két csövet az artériádra és a vénádra, aztán az egyik lyukon megy ki a vér, a másikon folyik be ez a cucc.

- Sok a duma – szakította félbe szőke társa magyarázatát a fekete hajú. – Ahhoz, hogy mindezt megtegyük, sajnos rövid időre el kell oldoznom a kezeidet. Tudom, hogy te nem feltétlenül értesz egyet velünk, így esetleg már az ellenállás is megfordult a fejedben, de szeretnélek figyelmeztetni: nálam is és Lauránál is kés van, neked meg nincsenek fegyvereid. Tudom, mert megmotoztalak.

- Értem – biccentett komoran a fogoly.

- Remek. Akkor kezdjünk is neki!

 Júlia lehajolt, és eloldozta a férfit gúzsba kötő műanyagkötelet, a következő pillanatban pedig holtan dőlt oldalra, ahogy a fogoly baljából előugró beépített géppisztoly derékban fűrészelte ketté.

 Laura nem sokat gondolkozott, azonnal támadt a zsebéből előhúzott bicskával, de elkésett: a férfi jobbjából előbújó machete pengéje halk cuppanással eltűnt a bal szemében. A testpáncélt viselő, kigyúrt, hatalmas fegyverekkel teleaggatott kommandósok pont akkor törtek be a raktárba, amikor a szőke lány hullája földet ért.

 A fegyveresek értették a dolgukat: hárman közülük megragadták a férfit és kituszkolták az ajtón, negyedik társuk pedig a földhöz vágta a sisakját, majd egyenesen a kamerába üvöltötte kötelező monológját.

- Azt hiszed, téged nem csodál senki? Azt hiszed, neked nincsenek rajongóid? Tévedsz! Nem számít, mennyire vagy szánalmas, mindenki után kajtat valaki, aki jó eséllyel egy veszélyes, gyógyszerkezelt pszichopata, és csak arra vár, hogy elkaphasson! Előzd meg a baj! Szard le Brüsszelt! Tök mindegy, ki mit mond arrafelé, a beépített fegyverek a Balkánon még mindig legálisak! Rendelj most, és vendégünk vagy egy lángszóróra vagy egy sokkolóra! Nehogy lemaradj!

 Mihelyst végzett, az utolsó kommandós is kisétált az ajtón, mintha mi sem történt volna, hogy csatlakozzon a stúdió büféjében az embereihez, a nemrég még fogolyként kezelt férfihez és a szétroncsolt fejű lányokhoz.

- Hát ez óriási volt! Ritkán sikerül ilyen jó minőségű anyagot rögzíteni, ráadásul rögtön elsőre – lelkendezett az alacsony, pocakos, harcsabajszos rendező, majd a mellette ülő öltönyös alak felé fordult. – És maga, menedzser úr, maga is meg van elégedve a végeredménnyel, vagy vegyük újra?

- Köszönöm, ez így jó lesz – válaszolt pár másodperces gondolkodás után az öltönyke. – Esetleg a végére nem tudnánk még odatenni, hogy ha nem nálunk vásárolsz, akkor a nindzsák megölnek egy idős nénit, vagy valami ilyesmit?

- Sajnálom, de ezzel a szlogennel már végképp túlmennénk a határon – rázta meg a fejét a rendező. – Az anyag már így is majdnem másfél perces, a tévétársaságok meg megkérik az árát minden másodpercnyi reklámnak…

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés