| Következő 10 cikk | Előző 10 cikk |
Hajnali gondolatok |
|
2012.07.09. 22:45 |
|
Hajnali gondolatok
Nézd, most hajnal hasad újra,
indulni kell egy újabb útra.
Válladon a bánat, szívedben remény,
hogy megérted egyszer miért tép,
üt, vág s kínoz az élet,
hogy szűken méri az örömöket,
és folyton folyvást a padlón kötsz ki,
ha a világot próbálod jobbá tenni.
Ezernyi kérdés, de nem kapsz választ,
az ég hallgat, de még rád találhat
egy halvány szikra, egy új esély,
hogy valahogy mégis boldog légy.
Csak nézd ahogy a Nap az égen
vörös rózsát csókol az éjre,
s a szikrázó, fényes tündöklésből
hull egy csepp a felejtés kelyhéből.
De használd, hogyha a Sors néha téved,
s kezedbe ad egy új lehetőséget.
Élj és halj, talán tényleg csak ennyi,
amivel itt lent be kell érni.
Vagy ha mégsem, ha mégis van cél,
amiért érdemes, hát ne sajnáld
a Sorsnak gubancos fonalát
s fojtsd meg vele a Halált.
Legyél te is Nap az égen,
ezüst maszkos Hold az éjben,
forrás mélyén csillanó fény,
ember az ördög csalóka tükrén.
|
 |
Kincs |
|
2012.07.09. 22:43 |
|
Kincs
Vérgyöngyöket szül a folyó,
átkos gyönyörű kincseket.
Szegény lelkek sorban állnak,
egy tér hatalmas piacán.
Reszkető kezeiket nyújtják,
a végzetes gyöngyök után.
Megkapják, s nem is sejtik,
hogy pusztulásuk záloga ez.
Némán sikoltva nézik,
ahogy éteri lényük szétfoszlik,
s tehetetlen bábként,
a Földre születik.
|
|
Úton-útfélen |
|
2012.07.09. 22:42 |
|
Úton-útfélen
Kéz a kézben lépdel egy pár,
a Csend és a Magány.
Vásott cipőjük lágyan koppan,
az út zord aszfaltján.
Körülöttük tavaszba fordul a tél,
majd a nyár lángoló őszbe,
de ők csak ballagnak tovább,
semmire sem figyelve.
Éjfél borult a fáradt világra,
ám az út vezet tovább.
Csend és Magány sétál rajta,
az Élet sápadt betonján.
|
|
Álom |
|
2012.07.09. 22:40 |
|
Álom
Késő éjjel felkelt a Hold,
szeme szikrát, lángot szórt.
Tüze hevítette testemet,
parazsa szikasztotta lelkemet.
Holló károgott fejemen.
Lidérc feküdt mellemen.
S elátkozott kísértetek,
táncoltak az ágyam mellett.
Démon sivított a szélben.
Átkok röppentek az éjben.
Tombolt, mind a négy elem.
Elemésztett a küzdelem.
Hajam felhő lett az égen.
Szemem gyöngy a mélyben.
Szívem fa az őserdőben.
Lelkem szobor a temetőben.
|
|
Éjjeli emlék |
|
2012.07.09. 22:39 |
|
Éjjeli emlék
Láttam. Éjjel vele álmodtam.
Ismeretlenként is ismerős.
Nevetett? Vagy sírt?
Mindegy. Csak álom volt.
Az ágyam felett felkelt a Hold.
Fényes, kék, ezüst korong,
s velünk táncolt minden bolond.
Kértem Tőle egy életet.
Rám nézett s nevetett.
Gúnyosan eldobott.
Fent a csillagok látták,
hideg szívét, lelkét.
Könnycsepp rezgett az éjben,
kristályként széttört a kövezeten.
Táncoltam a széllel könnyedén.
Repültem az éj ölén.
Városok, falvak, erdőségek,
mezők, tavak, hegyvidékek.
Forogtam az éggel együtt.
Szép volt, kellemes, aztán jött,
jött a Hajnal s vége lett.
|
|
Könyv a sarokban |
|
2012.07.09. 22:38 |
|
Könyv a sarokban
Csak nézünk fel a kék égre,
s nem kérded: Mi végre?
Mert nem válaszol a messzeség,
csak néz, tompán néz.
Ha lesz egyszer valaki,
akárki, vagy bárki
ki a végtelenen túl utazik,
halandó életét legyőzi.
Visszatér, majd a nagy hírrel:
az Istenek minket nem érnek el.
Mert hallgatnak, nem kérdeznek,
csak néznek ránk.
Mert az egész nagyvilág,
a sarokban egy könyv csupán.
Rég elfeledett író írta,
ám mindenki magára hagyta.
A szereplők életre keltek,
s új történetet szereztek.
Most fel a magasba néznek,
de ott nincsenek istenek.
Csak elfeledett emlékek.
|
|
Innen és Túl |
|
2012.07.09. 22:38 |
|
Innen és Túl
Nézem a lobogó lángokat,
féktelen, vad táncukat.
Ahogy falnak s tovább élnek,
fittyet hányva a sötétnek.
A tűz örökké ég,
reszket tőle az éj.
De az ember halandó
elviszi a nagy folyó.
Minden vágyat sutba dobva,
csak dalolva hangtalan.
Minden áldás, minden jó
eltűnik, mint a hó.
Semmi nincs mi állandó,
végtelenül örökmozgó.
Nincs béke, nincs szeretet
csak pusztulás és gyűlölet.
Fent a kék ég felett
játszanak a szellemek.
Saját világukban elvannak,
velünk nem foglalkoznak.
Halhatatlan égi társaság
be nem fogad senkit már.
Itt lent csendesen figyelünk,
majd némán eltűnünk.
|
|
Téli virágok |
|
2012.07.09. 22:36 |
|
Téli virágok
Kopaszon nyújtóznak az ágak,
lehullott minden ékszerük.
Bús, nincstelen világok,
ott vannak mindenütt.
Még nem hull a fehér paplan,
hogy enyhítsen kínjaikon.
Csak a csend szitál szakadatlan,
bágyadt, furcsa szomorún.
Siratóéneket károg egy varjú.
Szárnycsapása lehulló rög.
Eső cseppen, könnye savanyú,
a szél erőtlenül röhög.
Fent a bágyadt Nap
múló délibáb csupán.
Fényt, meleget nem ad,
illó remény a soha másnapján.
|
|
| Következő 10 cikk | Előző 10 cikk |
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
