Drezdagirl: ’Feszülj meg!’ pillanat
Minden akkor kezdődött, amikor a Pickwickes matricát a csészére nyomtam. Hirtelen kapott el az instant gondolatok iránti érdeklődés, korábban sosem érdekelt a cég által ’Oldódj fel!’ pillanatnak becézett minimottó, most az egyszer mégis istenigazából kíváncsi voltam rá, milyet vettem. Egy pillanat alatt kifajult a fekete matrica, és ott volt rajta az odarittyentett mondat: „Ne félj a jövőtől, valószínűleg ő se fél tőled.”
Egy pillanatig csalódottságot érezve simítottam a csésze falára a matricát, majd a sok nyelvtanleckétől eltelve azon kezdtem töprengeni, hogy miért ’se’-t írtak ’sem’ helyett. A féltestvérem arra lépett a konyhába, hogy elmélyülten motyogtam magamban.
- Caleb! – kiáltott rám. – Kihűl a teád!
- Nagyszerű. Nem mindenki szereti olyan forrón, mint te.
Felnyaláboltam a csészét, miközben gondosan takartam a matricát, nehogy Sarah húgom azzal kezdjen gúnyolni, hogy fiú létemre tetszik az ’Oldódj fel!’ pillanat.
Ásítva bicegtem az ajtó felé, amikor megakadt a szemem a konyhapultra halmozott borítékhegyen. Sarah tehette le az őket az előbb, amíg nem figyeltem, csakis ő tudott ilyen rumlit maga után hagyni. Meg anya. Fiú létemre kénytelen-kelletlen elkezdtem szétválogatni őket. Ha betettem őket a dolgozószobába, ott anyának már muszáj volt foglalkoznia velük. Itt akkor sem olvasta volna el őket, ha a képébe nyomom, szerinte a konyha közös felségterület, ahol senki sem köteles rendet tartani.
Ahogy rakosgattam kis kupacokba a számlákat, Sarah-nak érkezett szerelmes leveleket, a nagyi romantikus füzetkéit és a mostohaapámnak címzett hivatalos iratokat, észrevettem egy barackszín levelet. Furcsa volt. A Sarah-t régimódi eszközökkel felszedni vágyó fiúk inkább „férfias” színeket használtak, mint amilyen a hidegkék, a tengerzöld és a barna, nehezen tudtam elképzelni, hogy valamelyikük barackszínű és –illatú borítékba tegye a levelet.
Az időközben hűtőben matató Sarah-nak elege lett abból, hogy egy szó sem jut el agyamig a monológjából, a hűtőajtót nyitva hagyva rohant oda hozzám, és kitépte kezemből a levelet. Bosszankodva kaptam utána.
- Add vissza! Nincs rajta címzett, akárkié lehet!
- Ne légy már ilyen morci! – táncolt el. – Csak belepillantok!
- Emlékezz arra, anya milyen mérges volt, amikor a legutóbbi levelét elolvastad! Méghozzá joggal! Hogy jut eszedbe egyáltalán ilyesmi?
Előrenyúltam válla fölött, és elvettem tőle a papírt. Észrevettem, hogy már teljesen mindegy, elolvasta azt, amit el akart. A levelet a többi közé dobtam, a borítékot pedig meglobogtattam húgom arca előtt.
- Ha még egyszer…
Már a mondat elején belém szakadt a szusz, amikor észrevettem, hogy Sarah felém fordul, és kerekednek el szemei. Azt hittem, mindjárt elsírja magát a bűntudattól, de miért is hittem? A következő pillanatban repülni tudott volna a boldogságtól.
- Szerelmes levelet kaptál!
Legszívesebben lecsaptam volna.
- Direkt csinálod, mi? Arra megy ki a játék, hogy olvassam el a levelet! De ezt kapd ki: nem fogom!
- Caaaaaal! – közelebb lépett hozzám. – Meg kell nézned! Egy Mandy nevű lány írta, és…
- Mandy? Nem ismerek Mandyt. Ha már mindenképp hazudozni akarsz, legalább találj ki hozzá jobb nevet! – Felkaptam a csészémet, és szobámba bicegtem.
*.*
A következő órában csend borult a házra. Gyanús volt, hogy Sarah feladta a harcot, de nagyon örültem neki. Arra tippeltem, vacsora közben akarja előhozni anyáék előtt, vállalva a másnak címzett levél elolvasása miatti büntetés kockázatát.
Most, hogy jobban belegondoltam, furcsa volt, hogy nem volt rajta címzett. Ritkán jöttek címzetlen levelek, ha igen, azokat is a kapu alatt dugták át Sarah rajongói. Kivertem a kérdést a fejemből, és visszatértem a nyelvtan irritáló, de tiszta szabályokkal teli világába.
- Itthon vagyunk! – harsant fel egy negyedórával később mostohaapám hangja.
Mivel nem óhajtottam társaságukat, de tudtam, hogy nemsokára bent teremnek szobámban, bementem a WC-be, és leültem a WC-kagyló lehajtott tetejére. Az átellenes falra mindenféle fel volt ragasztva, újságcikkek, emlékeztetők, német kifejezések, egyesek azért, hogy Sarah iskola előtt itt gyorsan átnézhesse őket, és ne fecsérelje rájuk azokat a perceket, amikor teszem azt, sminkelni akar, mások meg azért, mert máshol nem akadt számukra hely. A házunk falai mind rogyásig tele voltak könyvekkel, füzetekkel, határidőnaplókkal, CD-kel, DVD-kel és húgom posztereivel, így volt, amit ide zsúfoltunk be.
Igazából szórakoztató volt nézni őket. Félrehajtottam az egyik menzakajás árlistát, amikor megakadt a szemem egy soron.
„… akarom, hogy hallgass meg, kérlek, ez annyira fontos lenne nekem. Calvin, én még…”
Letéptem a falról a ragasztóval rögzített papírt. Hamar tudatosult velem, hogy Sarah intézett ellenem galád támadást. Nagy robajjal rontottam ki az ajtón. Mikor becsaptam, akkor jutott eszembe, hogy a Calvin korántsem Caleb. Mi a fenéért küldenének ide egy Calvin nevű srácnak íródott levelet? Tévedés lehet benne.
Nagy tűnődésemben észre sem vettem mostohaapámat, aki az előszobában álldogált, kezében két tömött szatyorral.
- Fiam, nem ártana kezet mosni – mosolygott rám.
- Én nem… áh. – Jobbnak láttam tenni, amit mondott, így hát átmentem a fürdőbe.
*.*
- A környékén nincs egy Calvin sem – adta vissza a levelet Jenna. Álmosan hunyorgott rám, nem számított rá, hogy megzavarom álmát. Délután mindig is tabu volt átmenni hozzá az éjszakai műszak miatt, de ezzel nem várhattam. Sarah teljesen meghülyített, nyakra-főre azt mondogatta, hogyha én nem teszek valamit, majd ő fog. Utóbbit nem akartam megélni. – De lehet elírás a cím egyéb… - Közbeiktatott ásítása eltorzította további szavait.
- Oké, akkor most mit csináljak? Dobjam ki? – Erősen hajlottam efelé.
- Ne! Tartsd meg. Szerelmes levelet kapni mindig szuper, még akkor is, ha nem te vagy a szerencsés címzett.
- A szerelem tárgyának lenni nem mindig szerencsés.
- Mondja ezt a megbántott szívtipró. Nézd, sajnálom, ami azzal a göndör csajjal történt, de amúgy sem illettetek össze. Lássuk be, egy trampli volt.
Előző barátnőmre célzott, akinek rajtam kívül senki sem tudott a lelkébe látni. Sose értették, mit szerettem benne, szerintük nem volt se okos, se szép, se egyéniség. Én még utólag is puhának és vonzónak találtam, sokkal inkább ’Oldódj fel!’ pillanatnak, mint a vacak, kihűlt citromteát.
Elfordultam, hogy lássa, nem akarok erről beszélni. Megdörzsölte a szemeit, és újra a levélért nyúlt. Bődületeset ásított, és szokás szerint a kezét nem tette a szája elé, így jóformán tátott szájjal bámult a sorokra.
- „Sosem mertelek megszólítani. Nem tudom, miért nem, egyszerűen összeomlott körülöttem a világ, amikor megláttalak. Összemosódtak a dolgok, és utólag alig emlékeztem, mit mondtam és mit tettem.” Ez úgy hangzik, mintha egy részeg éjszaka alatt jött volna össze valakivel. „Még most is nehezemre esik leírnom a nevedet. Lehet, el se küldöm ezt a levelet. Vagy hirtelenjében adom fel, hogy ne tudjak visszakozni.” Na, látod, azért írhatta el a neved, mert forró fejjel írt. Szegény pára.
- Ez egy lány, nem pedig egy kutya – szóltam rá.
Oda sem figyelt rám.
- Mi is a neve? Mandy. Amanda talán? Mindig is szerettem az Amanda nevet, ha lányom lesz, egész biztos ezt fogom neki adni.
Közben úgy döntöttem, ideje találkoznom a haverokkal. El akartam felejteni az egész levél ügyet, akkor is, ha Jenna és Sarah szerint a világon nincs ennél romantikusabb.
- Tudom, már mondtad. Most megyek. Kell a levél? – fordultam vissza az ajtóból.
- Hogy lehetsz ilyen kegyetlen? – Felvont szemöldökkel néztem rá. – Ez a te személyes kincsed, tartsd meg! Mert ez, kicsikém, egy női szív!
Kedvetlenül gyűrtem a zsebembe a levelet. Ki a franc lehet ez a Mandy? Dohogva indultam tovább.
*.*
Emlékeztem a szavaira. Belefúlt a szó, miközben próbálta kimondani őket. Bőrig ázva álldogáltunk a suli halljában, és én már indultam volna kifelé, hogy megkeressem a többieket, de nem bírtam elindulni, és csak úgy otthagyni. Nem kellett volna, hogy érdekeljen, mi van vele. Még Sarah és a barátnői is kinevették, amikor rájöttek, hogy ő írt nekem.
Sajnálom. Azt mondta, hogy sajnálom.
Amint kimondta, és felfogtam, mit akar, megfordultam, és elhagytam a hallt. Ennyit erről, gondoltam magamban. Jobb lezárni, mielőtt egyáltalán elkezdődött volna. Nem láttam az egészben még az értelem szikráját sem. Az előző három barátnőmmel mindig volt értelme a dolognak, még a mások által tramplinak csúfolt Cecilynek is, de ebben nem találtam logikát. Miért akarnék én vele…? Miért akarna ő velem? Amanda Hobertug alakját kisöpörtem a gondolataim közül.
Egy héttel azután jöttem rá, hogy nem lesz vége. Békén hagyott – és mégsem. Hagyott élni – és mégsem. Majd megőrültem tőle – itt nem volt mégsem.
- Mikor hagy már el az árnyékod? – incselkedett velem az egyik aranyszőke lány, aki Gusék társaságában volt. – Olyan észvesztően izgis vagy, hogy soha nincs elege belőled?
Csak felmordultam hülyéskedésére. Nem tetszett, hogy emlékeztet a park valamely pontján bujkáló Amandára. Önmagában az is bosszantott, hogy bujkál, de az, hogy mindig az én közelemben teszi ezt, elpattintotta a húrt. A többiek folyton azzal traktáltak, hogy mégis miért foglalkozom vele, hadd csodáljon messziről, ha nincs jobb dolga, de engem veszettül zavart. Lehet azért, mert tudtam, hogy – akármilyen hülyeség is – reménykedik.
- Mikor száll már le rólad? – váltott stílust a szőke lány, idomulva hangulatomhoz. – Ha akarod, szívesen megmondom neki, hogy…
- Nem kell – túrtam hajamba.
- Cal, a hős megmentő nem bír elbánni egy csajjal – cukkolt Gus. Robby ott guggolt mellette, miközben egyik karjával átfogta húgom derekát. Sarah unottan nézett fel, eddig egy fűszálat fújkált. Egy idő után megunta a szerelmes leveles incidenst.
Beszólására megrándultam, és a mellettem ülő ölébe ejtettem kólámat.
- Ez olyan hideg! – sikított fel a szőke.
- Most vettem ki az automatából, még jó, hogy az. – Nyúltam a flakonért.
Nem értem el, mert a csaj megragadta a kezemet, és hirtelen maga felé rántott. Meglepett pillantásommal mit sem törődve nézett szemembe. Láttam szemében azt a kis villódzást, amit sosem értettem, és éreztem, ahogy térdén nyugvó kezét lassan átcsúsztatja az én térdemre. A mozdulat amilyen ártatlannak látszott, olyan érzéki volt, lúdbőrözni kezdtem tőle.
A húgom jelenléte nagyban zavart, nem úgy a lányt. Szemtelenül mosolygott, meg sem hallva a többiek által elsütött pajzán vicceket. Mikor el akartam húzni a kezemet, nem hagyta, két körömmel belém karmolt, és megtartott. A csuda se hitte volna, hogy erős a kis boszorkány.
Hevesen dobogó szívvel nyomakodtam közelebb hozzá. Hozzám simult, és engedelmesen elnyúlt a füvön, maga felé húzva engem, közben kissé feljebb csúszott lenge felsője, kivillantva pár centit hasából. Biztos voltam benne, hogy direkt csinálta, és nem bántam.
Már ráhajoltam volna a szájára, amikor fellesve egy árnyat láttam meg az egyik környező fa mögött, mire szinte ijedten estem hátra.
- Cal! Megijesztesz! – vinnyogott fel a szőke lány felnézve. Nem ült fel, várakozóan nézett rám, de távolról sem volt olyan szexi, mint azelőtt. Újra a fára néztem. Az árny a helyén maradt, de nem egy leskelődő alak volt, csak egy távoli lomb furcsa elágazása.
Sarah hosszú idő óta első ízben szólalt meg, ingerült hangjában a saját természetem köszönt vissza annak megannyi, sűrűn hullámzó érzelmével együtt. Most az egyszer nem a nyílt színen elkövetett szexuális töltetű mozdulataimmal volt problémája.
- Igaz, hogy nevetséges a csaj, de mi bajod vele? Nem koslat nyílt színen utánad, mint… egyesek – célzott egy másik, vörös hajú lányra, akinek jelenléte feleannyira se dühített, mint Amandáé. Láthatták rajtam, hogy ezzel még jobban kiakasztanak, kezdett kivörösödni az arcom.
- Ne gőzölj már be! – ült fel Gus. – Nem ülünk be inkább valahova? A nyolcadik óra fikarcot se ér.
- Nem lehet – húzta fel orrát a mellette ülő lány. – Utána az ofővel van megbeszélnivalóm.
Már belemerültek volna a lógás-nem lógás témakörébe, amikor észrevették, hogy még mindig duzzogok. Körülnéztem, hátha meglátom Amandát, de sehol nem volt, ahol észrevehettem volna.
- Haver, te bele vagy zúgva – szegezte nekem Robby rosszallóan.
- Dehogy vagyok! – tiltakoztam. Azt kívántam, bárcsak sose néztem volna fel.
- Akkor miért őrjít meg? – féltékenykedett a szőke cicamica, aki egyre inkább a tiltólistámon volt. – Mert valld be, megőrülsz érte!
- Miatta, és csak azért, mert nem értem. Miért nem bír egyenesen elém állni? – morogtam. – Minek kell mindig a színfalak mögött rejtőznie?
Választ sem várva néztem el valahová a távolba. Már tudtam, hogy semmiképp nem megyek be a nyolcadik órára.
*.*
- Cal!
Az üvöltés messziről visszhangzott. Dühösen fordultam Gus felé.
- Gustav – szisszentem fel -, legalább te szólíthatnál a teljes nevemen!
- Oké, Calvin – vigyorodott el, mire meglöktem. – Hé, Caleb, te tényleg megbuggyantál. Azt hittem, örülni fogsz annak, hogy az a liba nem járkál többet a nyomodban. Én ugyan szíves örömest átvettem volna tőled azt a nehezen emészthető feladatot, hogy hagyjam a lányt magam után mászkálni, de lehet, hogy ez csak addig jó, amíg meg nem tapasztaljuk, mint amikor két lány verseny az emberért. – Behunyt szemmel nevetett fel. – Jó vicc, mi?
Az elmúlt napokban teljesen kifordultam magamból, eltűnt az a srác, aki korábban nyugisan kavargatta reggeli kávéját, kitakarított az anyja után, és mindent félvállról vett. Helyette nyugtalan és frusztrált lettem, a barátaim alig ismertek rám. Én is alig ismertem magamra. Mindezt egy olyan lány miatt, akivel tíz szónál többet életemben nem váltottam.
Azt tudtam, hogy a szerelem megváltoztat, de hogy a viszonzatlan szerelem is? Ebből én nem kértem. Az volt benne a legfurább, hogy valahol belül magamra haragudtam, amiért nem tudom megadni ennek a lánynak a tündérmeséjét. Képtelen voltam rá, és ez belülről rágott. Az erre még rátett egy lapáttal, hogy azt hitte, azért változtam meg, mert titokban tetszik nekem. Erre gondolva fáradtan elfintorodtam.
Tudtam, hogy Amanda nem adná fel, eddig sem zavartatta magát a mellettem felbukkanó lányok miatt. Ugyan ezt azzal is magyarázhattam, hogy egyiket se vettem komolyan. Ha lett volna egy igazi barátnőm…
Gus felé fordultam.
- Kellene nekem egy csaj.
- Miért csak egy, ha az összeset megkaphatod? – ugratott, majd elkezdett rángatni a régi suli épülete felé. – Gyere, mutatok neked egy tuti lelőhelyet!
Átloholtunk a két épületet összekötő gazos mezőn, és lefékeztünk a hangár előtt.
- Röplabdás csajokra fogunk vadászni?
- Még annál is jobbakra! Kóristákra.
Bementünk az oldalsó ajtón, és leültünk az egyik padra. A kórus a vasárnapot kivéve minden áldott napon próbált. Az ember azt hinné - legalábbis én azt hittem -, hogy a kórustagoknak nagy izgalmat jelentenek a próbára beosonó fiúk, de a lányok ránk sem hederítettek. Mind a kórusvezetőre néztek, egy magas lányra, aki az első szólamot egyedül kezdte, a többiek utána csatlakoztak hozzá. Szép hangjuk volt.
- Megnyugtató - dőltem hátra, kiment a fejemből a csajvadászat. Gus viszont észnél volt, oldalba bökött.
- Melyik kell?
- A kórusvezető.
- Oké, nem lesz nehéz, megvan a száma, és van pár közös ismerősünk is. – Nyújtózkodott, mint aki most ébredt. Ebben nagyon hasonlított a nővérére. – Szóval úgy gondolod, ő a nagy Ő?
- Még az is lehet. Poén lenne, nem?
- Isten útjai kifürkészhetetlenek – csendült fel egy lányhang mögöttünk. Féltestvérem volt az, tesiruha volt rajta, haja féloldalas lófarokban hullott alá. – De csak úgy szólok, hogy foglalt. Ha ő a nagy Ő, nagyon meg kell dolgoznod érte, Cal.
Letelepedett a mögöttünk lévő műanyag padra.
- Kösz a biztatást, hugi, máris jobban érzed magad. Gus – néztem barátomra -, direkt hoztál ide, hogy megtapasztaljam a jó csajok mind foglaltak paradigmádat?
- Most az egyszer véletlenül jót akartam – sértődött meg Gus.
Mobiljáért nyúlt, és míg azzal volt elfoglalva, Sarah közelebb hajolt hozzám. A fülembe súgta:
- Szegény Mandy nem méltó a nevéhez. – Hátralestem rá, fogalmam sem volt, mire céloz. Folytatta. – Tudod, a neve. Azt jelenti, hogy a szeretett. Kellemetlen lehet ilyen névvel élni.
- Nem mindenki tudja, mi a nevének a jelentése, és egyébként is hülyeség! – csattantam fel. Túl hangos lehettem, mert a kórusvezető hátrafordult, és felnézett ránk. Szép szeme volt.
- Lehet. Légy jó! – pattant fel váratlanul húgom, és az ajtó felé lódult.
*.*
- Mit utálsz legjobban az újévben?
- A tűzijátékot. És te?
- Honnan tudtad, hogy bajom van vele?
- Magából a kérdésből - rántotta meg a vállát.
- Ja, jó. A hideget. Most én jövök. Mit tartasz bennem a legfurábbnak?
- Hogy az újévről kérdezősködsz május elején – nevetett rám Kiara.
Közelebb hajoltam hozzá, és megcsókoltam. Éreztem csókján a likőr émelyítő ízét. Óvatosan magamhoz húztam, és elnevettem magam. Mióta vele voltam, minden jobbnak tűnt. Az ital ebben csak sokadlagos szerepet játszott.
- Kis huncut – súgtam fülébe. – Tényleg ez bennem a legfurább?
- Nem ez, hanem hogy van lelked. Eddig azt hittem, hogy a fiúk olyanok, mint a démonok.
Azt szerettem benne, hogy még a hibái is szeretnivalóak voltak benne. Az orrán lévő szeplők, az ecetes gyöngyhagyma utáni megmagyarázhatatlan vágya, az, hogy neveltetése miatt még részegen sem jött káromkodás az ajkára. Úgy szerettem, ahogy volt. Elfogadtam.
- Olyanok is vagyunk, csak jól leplezzük – masszíroztam meg hátát.
- Hát persze. – Magához vette apró poharát, és kortyolni kezdte a likőrt. – Azt mondtad, hogy van egy függőben lévő ügyed valami csajjal. Két napja bírjuk egymást, talán tovább léphetnénk, de ehhez nem kellene annak véget vetned, vagy hasonlót?
- De – leheltem Kiara nyakába. – De.
*.*
Otthon megint rám maradt a mosogatás. Sarah egy barátnőjével trécselt a nappaliban, anya a kókusztej gyűjteményét rendezgette a mélyhűtőben, mostohaapám pedig porszívózott. Egy mozdulattal kaptam fel a szivacsot, és vágtam be a kezem a falba.
- Anya, hatkor jövök! – kiáltott be anyának Sarah.
- És hétkor megint elmész, hogy tízkor hazajöhess, nem igaz? – kérdezett vissza anya, de nem ellenkezett, mert fél perc múlva az edények pakolása közben hallottam a bejárati ajtó csapódását.
Anya végzett a mélyhűtővel, odalépett hozzám, és megpuszilt. Addig nem kezdtem el a mosogatást, amíg el nem ment, nehogy segíteni akarjon, és eltörjön valamit.
- Te nem mész ma el a barátnőddel, kicsim?
- Ma nem. Majd holnap találkozunk, egyébként is sokat vagyunk együtt a suli miatt. Most nem ér rá. Rengeteget tanul, hogy az orvosira mehessen.
- Ez dicséretes – bólintott anya, megsimogatta hátamat, majd ment a dolgára.
Kinyúltam egy tányérért, utána egy pohár jött, majd egy csésze. Az, amire régen rátettem a Pickwick matricát.
Észrevettem, hogy félig levált a csészéről. Eddig mindig visszaragasztottam, hogy átmenetileg visszanyerje színét, de most, három héttel használatba vétele után már annyira felgöndörödött az anyag, hogy nem akart odatapadni, a matrica meg visszaváltott feketébe. Elhatároztam, hogy másnap veszek egy újabb doboz teát. Bármilyet, csak nem citromosat. Betettem a csészét a csöpögtetőbe, és rosszabbik lábamra támaszkodva nyúltam Sarah bögréjéért.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó