Hűsölés
- Milyen a sitten, csórikám? – Heccelős kedvemben voltam. Ha az ember lányát bezárják egy sötét lyukba csak, mert ráfognak valamit, nem sok választása van: sír, alszik vagy gúnyost játszik. A bömböléstől bűnösnek tűntem volna, és mégsem akartam álomba szenderülni a hideg deszkán, maradt az irónia.
A másik cellában lévő felnézett rám. Csucsukálhatott, észrevettem szemében a félálomban lévők sértett pillantását, egy perc kellett neki, hogy felordítson: „Mi bajod, te szuka?”. Nem vártam meg kitörését.
- Mit tettél, hogy ide kerültél? – biccentettem balra fejem, hogy jobban láthassam.
Nagy italos lehetett, mert kettőt látott belőlem:
- Pofa be, mindketten!
A rácshoz léptem, arrébb rugdostam egy piás flaskát és előredőltem, első hajtincseim átlógtak a túloldalra.
- Kisegítenél? Nem nagyon szeretnék itt megrohadni. Látom, te sok helyet megjártál, hogy éred el, hogy elengedjenek?
Hosszan bámészott rám, tátva maradt szája.
- Csaaaaj – tört fel belőle az artikulálatlan hang.
- Nem mondod. Nos, mi a módja a szabadulásnak?
- Csaaaaaaaaj.
Ott hagytam tőszomszédomat és megperdülve a másik oldali zárkához tartotta. Egy bőgő prostit találtam ott. Magában motyogott, miközben folytak a könnyei.
- Nem igaz, hogy pont nyáron, ilyenkor megy a legjobban... – Arcát megtörölte topjával, előbb mondjuk le kellett kapnia, de kit zavar, hogy melltartóban sírdogált egy börtön előfogdájában, engem ugyan nem, beállt haverunkat meg még annyira sem.
- Szia, hogy lehet innen kikerülni? – támadtam le.
- Nem tudom – nyafogta, újabb adag könnycseppet hullajtva levendulaszínű felsőjére. – Az országúton sétáltam…
- Sosem értettem a zsarukat. – Leguggoltam, alig karnyújtásnyira mellé és a plafont néztem, rajta a kismillió legyet. Nyár volt, minden rovar, bogár, csúszó-mászó és más kétéltű betért hozzánk egy kis hűsölésre. – Engem is csak úgy behoztak, mindenféle indok nélkül.
- Biztos? – Eszem a szívét, gyanakodva lesett felém, karjait maga köré fonva.
- Nem. Itt bárki hazudhat. Mindenesetre jobb lenne kint.
- Igen – lehelte társnőm.
Groteszk egy helyzet volt, azt sem tudtam, hogyan magyarázzam ki szüleim előtt. Egyik pillanatban a strandon voltunk, fogtam az ölemben Sean-t és elmeséltem neki, hogy a vízen úszó műanyagkroki harapós kedvében lesz, ha nem fejezi be a kövér nénik kövér néninek hívását, a másikban már egy rendőr mellett ültem a dögmeleg autóban, állítólagos lopásért. Először komolyan azt hittem, hogy fel akar szedni és nem tud máshogy ismerkedni, de aztán bezárt ide, a két deviáns mellé. Ha jött volna még egy, nem lehetett volna hova dugni.
Nyílt az ajtó, betántorgott rajta egy újonc járőrnek látszó hapsi és kitárta cellaajtómat.
- Elnézést kérünk, a jelentés tévedett. Kártérítésként hadd ajánljak fel egy vacsorát! – Aztán rám vigyorgott.
- Elmehetsz a fenébe! – morogtam, magamhoz véve táskámat. – Engedd ki a két barátomat! – mutattam a jelenlévők felé.
- Nem lehet – hebegte amaz.
- Mert? Az egyik országúton sétált, Istenem, mindenkinek meg kell élnie valahogy, a másik meg tökrészeg, de ha látnád a volt pasijaimat… tettek valami borzalmasat?
- Nem… nagyon... – A srác vonakodva mondta ki az igazat, miszerint azért hozták be ezt a két szerencsétlent, hogy nehogy már üresen tátongjon a sok pénzért épített, gonosztevők számára fenntartott helyiség. Odament a jobboldalihoz, hogy kiengedje, az itókás pasas talpra küzdötte magát.
- Nem érek rá egész nap – nógattam. A részeg bemutatta a Boldog Szabadulás című jelenetet.
- Csaaaaj – állt meg előttem köszönetképpen és adott egy pacsit. Prostituált barátnőm gyors mozdulattal vette fel a felvennivalót, aztán rám mosolygott. Szép volt.
Az év legszebb évszakában jártunk, és rájöttem, itt aztán jó volt hűsölni.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó