Jávorvadászat

 A hideg, északi szél felkavarta a frissen hullt pórhót, majd egyenesen a sziklafal tetején lapuló ifjú arcába vágta. A tetőtől talpig fehér prémekbe öltözött fiatal fázósan húzta össze magán meleg ruháit, ám a mellette fekvő tejfölszőke társa egyetlen dühös mozdulattal megállította.

- Megvesztél?! - sziszegte felé alig hallhatóan. - Tán mocorogsz-é, mikor jávorra fened a dárdádat?

Az ifjú tudta, hogy hibát vétett, így szégyentől pirosló arcával nemet intett.

- Úgy most is kushadj, ne neszelj! - folytatta idősebb társa, némileg megenyhülve. - Jusson eszedbe, hogy most csak ketten nézünk farkasszemet a sereggel, mely könnyedén bírta egész falunk népét! Ha megneszelnek, fegyverünk összemérni az ő acéljukkal esélytelen.

Az ifjú hevesen bólogatott, majd tekintetét ismét a minap befagyott tó vékony jegén menetelő alakokra függesztette. A Sokaság félelmet nem ismerő, rőt ruhába öltözött katonái most sem hazudtolták meg hírnevüket. Egyetlen zokszó vagy ellenvetés nélkül mentek neki a friss jégnek, mikor a parancsnokuk azt kívánta tőlük, pusztán annyi ideig álltak meg, amíg egy gyors imát elmormoltak két rút bálványuk zászlóba szőtt arcához.

Noha az ifjú most látta őket másodjára, máris tudta, a történetek, amiket a vadászok meséltek a fogadó vidám tüze mellett, egytől-egyig igazak. A Sokadalom katonái és tisztjei valóban olyan ostobák voltak, mint amilyennek a velük találkozó vándorok beállították őket. Épp eszű Északi még jó egy hetet várt volna addig, míg nagy nehezen erre a jégre merészkedik, de a páncélozott katonák egy percig sem haboztak áthágni rajta, pusztán azért, mert a következő felprédálható falut arra sejtették.

Noha a rőt ruhájú katonák nem egyszer bizonyították már, hogy csecsemő, aggastyán vagy tetterős vadász nekik egyre megy, az ifjú szíve most mégis eltelt szánalommal, ahogy a biztos halálba menetelő férfiakat figyelte. Hiszen valahol messze biztosan nekik is van családjuk, asszonyuk, aki hazavárja őket.

- Tekintetedben látom, hogy szíved megremegett - szólította meg ismét az idősebb, ezúttal, ha lehet, még halkabban. - Szánod a bolondot, ki önszántából gyalogol a végzetébe, és szánod a harcost, kinek húsa nem a harcmezőn lészen az enyészeté. Én sem teszek másként, de mégis azt cselekszem, amit a hazám ügye követel. Ha netán megremegne az akaratod, csak idézd elmédbe regősünk szavait! - Ezzel megragadta a súlyos kövekkel telepakolt zsákot, megpörgette párszor a feje fölött, végül pedig ledobta a vékony jégre. - Amíg nem látod az arcukat, ez csak jávorvadászat.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.