Tragédia

A vér lassan csöpögött le a földre. A penge az asztalon hevert. Összekente a levelet. Az okot. A lány a valóság és a képzelet határán ingázott. Már várták. Látta őket. Néhányuk aggódva nézett rá, míg mások arcán káröröm tükröződött…

Még egy óra és indul a vonat. Meggondolhatnám még magam, de megérdemli. Csak kihasznált, én meg bolondul azt hittem, hogy szeret. Számítottam valaha, valamit neki? El akarom hinni, hogy igen, fontos voltam, sőt most is az vagyok. De akkor nem dobott volna ki. Most megfizet érte!

Ballagok az úton. Még körülbelül öt perc és megérkezek az állomásra. Biztos meg akarom tenni? Tudnám őt bántani? De hát ő is megtette, akkor én miért ne tudnám?! Elhordott mindenfélének, megalázott. Örökre beleégett a szemembe vigyorgó arca, ahogy kimondta a gyilkos szavakat: Tűnj el az életemből, te, semmirekellő!

Még egy kanyar, és ott vagyok. Ekkor szólal meg a hangosbemondó:

- Gyorsvonat érkezik Kecskemétről a harmadik vágányon. Továbbindul Budapest- Keleti pályaudvarra. A vonat minden állomáson és megállóhelyen megáll. A vágány mellett kérjük, vigyázzanak!

Mindig késik. Miért most pontos? Az utolsó métereket futva teszem meg. Még jó, hogy tegnap megvettem a jegyet.

- Gyorsvonat indul 19:09-kor a harmadik vágányról, Budapest- Keleti pályaudvarig. A vonat minden állomáson és megállóhelyen megáll. A vágány mellett kérjük, vigyázzanak!

Az utolsó pillanatban sikerül felugranom. Most már nincsen visszaút. Már nem gondolhatom meg magamat…

Egy óra, és újra látom. Ironikus, hogy még most is úgy várom, hogy találkozzunk. Mint kisgyerek, aki karácsonykor a fa alatt lát egy hatalmas dobozt. Tudja, hogy az övé, de csak később nyithatja ki. Csak most baba helyett egy összetört, elvérzett szív és egy bosszúra éhes elme van benne. Ne fél szerelmem, már csak egy órát kell várnod, és kibonthatod te is az ajándékodat…

Nyirkos, fülledt a levegő. A fák lombját tépi a fel-feltámadó szél. Ha beszélni tudnának, ordítanának a fájdalomtól. Talán pont ezért teremtette a felsőbbrendű hatalom némának. Egymerő gyötrelem az életük, és nem tehetnek ellene semmit. De én nem vagyok fa, nem tűröm el a bántalmazást!

Kopog a cipőm sarka a macskakövön. Egyszerre ráz a hideg és borzongat a meleg. Annyiszor jártam már ezen az úton. Minden kis részletét ismerem. A nagy diófák, a keskeny járda. A romos paneltömb. Ráférne már egy felújítás. Ötödik emelet, 123-as lakás. A rozoga liftbe beszállva azon gondolkodom, mikor megy tönkre. Csoda, hogy még elindul. Mindig bosszankodtam lassúságán. Most nem. Már megértem. Öregségében sem pihen, szakadatlanul dolgozik, így elnézhető neki.

A liftből kilépve balra fordulok és az utolsó ajtóhoz lépek. A kulcsom még megvan. Csak legyen itthon! A zár halk kattanással jelzi, hogy engedélyt nyertem a belépésre. Rendetlenség fogad. Ez meglep, hisz nálam is mindig rendet rakott az asztalon, ha az nem volt szalonképes. Nem bírja elviselni a széjjelséget. Most meg ruhái szétdobálva, díszek leverve, könyvek összeborogatva. Megyek a pici nappaliba. Ott is hasonló látvány fogad: a tévé leborítva, az üvegasztal darabja a földön hevernek. A szívem hevesen ver. Mi történt itt? Rohanok a hálószobába. Az elém táruló látványtól majdnem elájulok...

- Krisz! – sikítom a nevét és ráborulok vérben ázó mellkasára. Nem, ez nem lehet! Ő nem lenne öngyilkos! Nem, nem lehet igaz! Kétségbeesésemben megpróbálom újraéleszteni. De már késő. Meghalt. Megölték! Hol van a gyilkos fegyver? Ekkor pillantom meg az asztalon heverő levelet:

Nem adtad át a lányt.

Meg fogunk találni!

Mi? Hogy engem akartak? Ezért küldött el? Ezért nem akart többet látni? És elvakult dühömben még én is meg akartam ölni! A revolver itt lapul a táskámban. Nélküle nem akarok én sem élni! Igen, a pisztoly! Remegő kézzel húzom elő. Hűvös csöve megnyugtat.

-Mindjárt veled leszek kedvesem! – halántékomra illesztem a fegyvert és meghúzom a ravaszt. Semmi nem történik. De hát miért? Nézem a tárat. Nincs benne a golyó. Azt nem hoztam el… Hogy lehetek ennyire hülye? Most mit tegyek? Én vele akarok lenni!

Megvan! Mindig borotválkozott, utálta, ha egy kis borostája is van. A fürdőszobába belépve rend fogad. Minden tökéletesen a helyén van. Ez így nem jó. Mintha nem történt volna semmi, pedig nem így van! A tükrös szekrényhez lépek. Mielőtt kinyitnám, meglátom az arcom. Két megszállott szem tekint rám. Tényleg megőrültem.

Kiveszem a pengét és leszedem a citromsárga csomagolást. Ne félj kicsim, mindjárt veled vagyok! Visszaballagok a szobájába és leheveredek a mellkasára. Hallom, ahogy a szél tépi a fákat, ahogy az esőcseppek az ablakhoz csapódnak. Mindenkoppanás azt suttogja: Tedd meg! Tedd meg! Elmosolyodok, és hosszában felvágom mindkét alkarom belső oldalát. A pengét az asztalra hajítom. A vér csak úgy szalad, mint mikor egy fogságban tartott vadállat kiszabadul. Nem foglalkozok a fájdalommal. Minden homályos. Csak egy dolog cikázik a fejemben:  Szeretlek Kedvesem!

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.